Bemutatkozás

galeria.png 

EZEKET BIZTOSAN NEM TUDOD RÓLAM!  

MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR? :)

 

 

 


A nevem Larion Zoé… bár csak 2006 óta. Terhes Tímea névvel születtem Szegeden 1983-ban, ez azonban szó szerint teher volt a számomra, így megváltoztattam. Végigjártam a szamárlétrát. Kereskedelmi iskolát végeztem, mellette diákmunkát vállaltam adatrögzítőként, ezután következett a telefonos értékesítés, majd a személyes üzletkötés, néhány évvel később már irodavezetőként, marketingigazgatóként dolgoztam, mégis teljesen más irányt vett az életem. 2012 januárjában ’Blikk szépe’ lettem, majd ’CKM címlaplány’ ezután ’Playmate’. A fotózások száma exponenciálisan megugrott, ezzel egy időben TV-s műsorvezetőként kezdtem dolgozni. Mindig is az üzleti világ volt az én terepem. A marketing, az értékesítés. Amikor 2006-ban Budapestre költöztem, szintén a business világában láttam a jövőm. Szabadidőmben, a fotózások mellett először tv műsorokban voltam 'tapsoló' a közönség soraiban, majd statisztaként, később kiemelt statisztaként, végül színésznőként is kaptam felkéréseket. Két évig TV-s műsorvezetőként dolgoztam, emellett sok rendezvényen vállaltam műsorvezetést, majd a számtalan cikknek és megjelenésnek köszönhetően közszereplőként egyre többen kértek tanácsot tőlem, főként plasztikai sebészeti kérdésekkel kapcsolatban, így hát közkívánatra, plasztikai szépségtanácsadó lettem.

 

SZÍVESEN SEGÍTEK NEKED IS!

Plasztikai szépségtanácsadóként szépészeti és egészségügyi kezelésekkel, plasztikai műtétekkel kapcsolatban tájékoztatlak. A szakmailag tájékozott, segítőkész barátnő szerepét vállalom. Nem csupán információkkal és javaslatokkal segítelek, hanem képviselem az érdekeidet is, hogy a lehető legjobb kiszolgálásban legyen részed. Csak olyan szolgáltatást ajánlok, amiről tudom, hogy valóban tökéletes megoldást nyújt. Elmondom  miért INGYENES, miért nem kerül pénzedbe, ha tanácsot kérsz tőlem. Bátran és bizalommal fordulhatsz hozzám! Mindenben segítek! Nincs is más dolgod, csak írj nekem egy rövid levelethogy miben lehetek a segítségedre! Minden mást én elintézek helyetted. :) 

 

ÖNBIZALOMHIÁNYOS  SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ

 

Sok szépségversenyen lett enyém a korona, bár ezzel nem szoktam büszkélkedni, mert úgy érzem nincs mögötte igazi kihívás, teljesítmény, mégis igaz, hogy ez indította el a modellkarriert. 20 évesen, többszörös szépségkirálynőként már rendszeresen invitáltak fotózásokra. Ez egyszerre volt számomra önterápia az önbizalomhiány legyőzésére és művészi hobby is, mely magában foglalta a nemzetközi elismeréseket. A fotózásokon kívül, szerepeket kaptam nemzetközi reklámfilmekben, Hollywood-i mozifilmekben is. Senki nem láthatta rajtam, jól titkoltam, de komoly önbizalomhiánnyal küszködtem. Jól emlékszem mennyire szörnyű érzés. Tudom mit él át az a nő, aki nem képes elfogadni a saját testét olyannak amilyen, hiszen én 25 éves koromig a kisméretű melleim miatt voltam borzasztóan gátlásos. Van egy szó, ami mindig erőt adott és így a mottómmá vált: "CSAKAZÉRTIS!" Az adott erőt és önbizalmat, ha legyőztem egy akadályt. Nekem sok évig tartott, mire rájöttem mi a teendő, nem segített senki, nagyon nehéz volt kikászálódnom az önértékelés útvesztőjéből. Épp ezért szeretnék segíteni azoknak, akik hasonló lelki terhekkel küzdenek. Önbizalomnövelő workshopot szervezek, mert bár a mellplasztika javított a testarányaimon, valójában nem szüntette meg maradéktalanul az önbizalomhiányt. Vallom, hogy nem elegendő megszépülni, gondolatban és lelkileg is harmóniába kell kerülnünk önmagunkkal.  


MÚLTAM, JELENEM, JÖVŐM


Törekszem a tökéletességre, így minden megvalósítandó terv, új kihívást jelent a számomra. Maximálisan szem előtt tartom a kitűzött célt és igyekszem a legjobb tudásom szerint részévé válni. Ennek a szemléletmódnak köszönhetem mindazt, amit elértem. Hosszú út vezetett idáig, sok időt és energiát használtam arra, hogy megteremtsem magamnak azt az életet, amire áhitoztam.

 

Mindig jót mosolygok, amikor valaki azt mondja: "Szerencsés vagy, neked könnyű!" Nem volt az. Nem gazdag, befolyásos családba születtem, földműves családból származom. 7 évesen kezdtem dolgozni, mert akartam valamit. Napszámosként, kukoricatörés volt az első munkám. De elértem amit akartam, 1 napi béremből megvehettem a 2 hörcsögöt és a terráriumot amire annyira vágytam.

Ez tetszett. Rákaptam a munka ízére. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, mert engedték, hogy gyerekként önállóan pénzt kereshessek. 16 éves koromig a földeken dolgoztam, paraszti munkákból vettem meg magamnak a 'bármit'. A középiskolában már gyakorlatilag önellátó voltam, amíg az osztálytársaim a hétvégéken és nyári szünetben pihentek, nyaraltak, buliztak, addig én pénzt kerestem. Bevallom, azért tűző napon és porban dolgozni 8-10 órát eléggé megterhelő, ezért már nagyon vártam, hogy 16 évesen diákmunka szövetkezetekhez regisztrálhassak. Nem válogattam, elvállaltam szinte mindent. Szórólapoztam, árufeltöltő voltam, áruházban takarítottam a polcok alját ha kellett. Az irodai munkák, az adminisztráció, a telemarketing, az értékesítés és üzletkötés szerelemese lettem. Suli után még 6 órás állást vállaltam. Hétvégenként önterápiám részeként (az önbizalomhiány leküzdésére) fotomodell felkérésekre mondtam igent. 2006-ban Budapestre költöztem, de nem ismertem a várost, nem ismertem itt senkit. Hirtelen nem is volt olyan egyszerű kitermelni az albérlet árát és bizony volt, hogy nemigen maradt pénzem ételre, hetekig krumplit krumplival ettem.

Ennek ellenére továbbra is a business világában láttam a jövőm. Amikor volt munkahelyem, akkor is állandóan böngésztem az álláshirdetéseket és váltottam, ha találtam egy jobb lehetőséget. Telefonos értékesítés, majd személyes üzletkötés, néhány évvel később már irodavezetőként, marketingigazgatóként dolgoztam. Szabadidőmben, a fotózások mellett először tv műsorokban voltam "tapsoló" a közönség soraiban, majd statisztaként, később kiemelt statisztaként, végül színésznőként is kaptam felkéréseket. Aztán teljesen más irányt vett az életem. 2012 januárjában ’Blikk szépe’ lettem, majd ’CKM címlaplány’ ezután ’Playmate’. A fotózások száma exponenciálisan megugrott. Két évig TV-s műsorvezetőként dolgoztam, emellett rendezvényeken vállaltam műsorvezetést. A számtalan cikknek és megjelenésnek köszönhetően közszereplőként egyre többen kértek tanácsot tőlem, főként plasztikai sebészeti kérdésekkel kapcsolatban. Ezért beleástam magam a témába, plasztikai szépségtanácsadó lettem. Emellett szeretnék segíteni azoknak, akik hasonló lelki terhekkel küzdenek, mint én korábban. Önbizalomnövelő workshopot szervezek. Olyan képzésprogramot állítottam össze neked, amit életed minden területén hasznosítani tudsz!

 

Most elégedett vagyok az életemmel, de nem lassíthatok. Amióta az eszemet tudom, folyamatosan azon dolgozom, hogy mindig jobb és jobb legyek abban, amit épp csinálok. A legfőbb elvárásom önmagam irányában a fejlődés. Test, lélek és tudatosság vonatkozásában. Amikor én elégedett vagyok magammal, akkor mindenki más is az. Igyekszem rendeltetésszerűen használni a testem, elérni az optimális működéséhez szükséges változásokat. Az egyik ilyen kihívás az életmódváltás volt, a rendszeres sport és a helyes táplálkozásra való áttérés. 'Zoe fanatic challenge' kezdeményezésemmel már nem csak a saját, hanem mások életébe is változást eszközöltem. Hallottad már, hogy a szépség belülről fakad? Ha a lelki folyamatok változnak, az hatással van rád és minden másra is. Nyitott vagyok a tudományra és az ezoterikus szemléletmódra is. Minden játszik, aminek hasznát veszem, ami pozitív energiával tölt fel. A jótékonysági rendezvényeken való részvételemmel én is feltöltődöm. Viccesen azt szoktam erre mondani, hogy "karma-pontokat gyűjtök a kuponfüzetembe". Személyiségemet is fejlesztem, folyton tanulok valamit, igyekszem megteremteni önmagam legjobb verzióját!

 

LESZEL A BARÁTOM? :)

Sok értékes ember van a környezetemben. Tartozz te is a barátaim közé a  közösségi oldalaimon! 

TETSZIK-elésedet és a KÖVETEM gombra kattintásodat hálás köszönöm, megtisztelsz vele!
A legjobbakat kívánom neked!

  

 

Top ;